"Nem az vagyok, ami megtörtént velem.
Az vagyok, amivé válni akarok."
(C. G. Jung)

Bemutatkozás

Felnőtt klinikai szakpszichológus (működési nyilvántartási szám: 2639), relaxációs terapeuta, komplex integratív terapeuta jelölt, illetve képzésben lévő családterapeuta vagyok.

Pszichológusként a Károli Gáspár Református Egyetem klinikai és egészségpszichológiai MA szakirányán végeztem, majd a Pécsi Tudományegyetemen szereztem felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus képesítést.

Először egy pszichiátriai betegek rehabilitációjával foglalkozó alapítványnál helyezkedtem el, később pedig egy budapesti pszichológiai központ munkatársaként szereztem tapasztalatot. Jelenleg a Kapcsolat Pszichológiai Rendelőben, magánrendelés keretein belül fogadom a hozzám fordulókat, személyes és online formában egyaránt.

Munkám során elsősorban pszichodinamikus szemléletben dolgozom, de szívesen alkalmazok relaxációs és imaginációs módszereket (pl. autogén tréninget, katatím imaginatív képélményt, illetve ericksoni hipnózist) is. Ezen kívül pár-és családterápiás tanulmányokat is folytattam.

Munkámat rendszeres szakmai szupervízió, valamint egyéni önismereti folyamat mellett végzem.

Tapasztalatok

  • Pszichológus magánrendelés (2018 – ) Kapcsolat Pszichológiai Rendelő
  • Pszichológus (2018 – 2019) Avomed Pszichológiai Központ
  • Pszichológus (2015 – 2018) Félúton Alapítvány YourSelf Centrum – Pszichiátriai Betegek Integrált Intézménye
  • Pszichológus gyakorlat (2015) Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
  • Pszichológus gyakorlat (2014) Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízisintervenciós és Pszichiátriai Osztály
  • Önkéntes pszichológus (2014) Válaszút Drogkonzultációs Iroda
  • Önkéntes pszichológus (2013 – 2014) Jahn Ferenc Dél-Pesti kórház III. Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály

Képzettségek

  • 2023: Regressziós technikák (Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület)
  • 2022: Neurolingvisztikus Programozás (NLP) (Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület)
  • 2021 – 2022: Ericksoni Hipnózis és Rövidterápia (EHR) (Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület)
  • 2019 – 2021: Katatím Imaginatív Pszichoterápia (KIP) (Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület)
  • 2019 – 2021: 100 órás hipnoterápiás önismeret
  • 2017 – 2021: Felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus képzés (Pécsi Tudományegyetem)
  • 2015 – 2017:  80 órás családterápiás szupervízió (Magyar Családterápiás Egyesület)
  • 2014 – 2016: Autogén tréning (Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület)
  • 2014 – 2015: Családterápiás elmélet és módszertan (Magyar Családterápiás Egyesület)
  • 2013 – 2014: 150 órás családterápiás önismeret
  • 2013 – 2015: Pszichológia MA (Károli Gáspár Református Egyetem)
  • 2010 – 2013: Pszichológia BA (Pécsi Tudományegyetem)

Mivel fordulhat hozzám?

Életvezetési elakadások

Önértékelési problémák

Önismeret fejlesztése

Szorongásos zavarok

Hangulatzavarok

Kapcsolati nehézségek

Kötődési problémák

Stresszkezelés

Krízishelyzetek

Elérhetőségek


  +36 70 205 9557

  [email protected]

  Kapcsolat Pszichológiai Rendelő (1139 Budapest, Gömb utca 44.)